2012. december 22., szombat

Évzáró



Tisztelt Horgásztársaim!


Ismét eltelt egy év. Voltak akik dicsérték a fogást, mások panaszkodtak.

A nyár végi sokszori nullázáshoz a természet is nagyban hozzájárult, ilyen alacsony vízszint és ennyi hínár régen volt már az öbölben.

Egy biztos eljött az idő, hogy a fogási naplóba összegezzük mi jutott a Balaton egyre ritkuló halállományából.

A lezárt fogási naplót január 10-ig kell az Alattyáni Pistához eljuttatni a szokásos helyre, az Egyetemi Könyvtár portájára, vagy postán a 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Pásztor u. 11. címre. Alatyapu száma: 70/634 0276, és január 2-án dolgozik először  a szokásos helyen.

Megérkeztek a 2013. évi állami és területi jegyek is, árban csak az állami jegy ára emelkedett, igaz duplájára.

Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy aki január 10-ig nem adja le a fogási naplóját, az 2013 évre nem válthat sem területi engedélyt, sem heti, vagy napi jegyet a Balatonra.

Mint azt már korábban írtam, a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége képviseletében részt vettem az Országgyűlés Sport és turisztikai bizottságának 2012. október 16-i tárgyalásán ahol is az a bizonyos stégkérdés felmerült.

A bizottsági ülés során nagyon sok olyan előremutató felvetés és megállapítás hangzott el, amelyeket csatolva, kommentek nélkül, az általam érdekesebb részeket pirossal kiemelve megküldök. Azonos módon szintén csatolva küldöm a Balatoni Fejlesztési Tanács elnökének a bizottság felkérésére megküldött levelét. Kérem, ha esetleg valakit érdekel olvassa el.


Kedves Horgásztársak!

Engedjétek meg, hogy az egyesület vezetőségének tagjai nevében, közelgő ünnepek alkalmából Békés Karácsonyt, eredményekben (halban) gazdag Boldog Újévet kívánjak.


Tisztelettel: Balogh Tibor
Veszprémi Honvéd Horgászegyesület titkára,
a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének vezetőségi tagja.



Elnöki köszöntő


A felszerelést akaszd most a szögre
Jól jöhet inkább most egy bögre
Pálinka, a hideget megállítva
A halakat csak egyre ámítva
Várod most a tavaszt áhítva
A szobád meg karácsony fásítva


Nézed a fenyődön azt az ágat
Milyen jól megtartaná a pecádat
Szívedbe áradó öröm költözik
Még asszonyod is neoprénbe öltözik


Talán kiszaladsz most végre
Kerek léket vágsz a jégre
Csukára lesel
Jelzőnek fenyőágat teszel


Aztán körbevesz a szeretet
A nyárról elrakott haladat eszed
Körbe ülnek mind a gyerekek
Nagy fogások lesznek veled.

Boldog Karácsonyt kívánok nektek kedves pecások!